Térrendezés

Abban támogatlak, hogy ki tudd alakítani magad körül azt a teret, amit szeretnél.

külső rend

Kinek szól?

  • akinél összegyűlt nagyon sok tárgy, és jobb lenne helyettük inkább több tér

  • akinél van valamilyen új élethelyzet, és helyet / teret kéne valaminek csinálni

  • költözésben, felújításban van,

  • úgy érzi, hogy nem jól vannak most elrendezve a dolgok, nem praktikus, nem átlátható, aránytalanul sok idő fenntartani a háztartást / rendet

külső rend_2

Egy lakásfelújítás előtti hirtelen kipakolás miatt kerestelek meg.

Eléggé bepánikoltam, megnyugtattál, biztonságot nyújtottál.

 – Ági – 

Új, fájdalmas élethelyzetben voltam, s nagyon nyomasztott, hogy rendet kell tennem, szelektálnom, de egyedül nem vol erőm, energiám hozzá.

Hálás vagyok Neked, mert: Nem ítéltél el, empatikusan és segítőkészen álltál hozzám. Lelkileg is támogattál. Amikor bepánikoltam, lebénultam, nem tudtam dönteni, akkor motiváltál vagy hagytál „pihenni”, megnyugodni, ahogy a helyzet megkívánta. Racionális és RENDszer(E)ző voltál helyettem is, ha kellett, akár szigorúbb – ami nagyonis rámfért sokszor 😊😅.

Sohasem erőszakoltad rám a véleményedet. Praktikus dolgokat tanítottál, kreatív ötleteid voltak. Jól láttad a teret.

Nem derogált, hogy bútort mozgass, vagy csavarozz velem.🥰

– Petra – 

Miben tudok segíteni?

  • rendrakásban, rendszerezésben, szelektálásban segítek
  • segítek kitalálni, hogyan lehet a legoptimálisabban elrendezni és tárolni a dolgokat

  • segítek átgondolni, hogy mi menjen, és mi maradjon, döntést hozni, és végigcsinálni

  • pakolni, dobozolni,

  • és ha kell, kreatív megoldásokkal előállni.

Hogyan működik?

1.     Először egy személyes találkozó keretében megismerkedünk,  közösen átnézzük a helységeket, és átbeszéljük, hogy honnan hova szeretnél eljutni.
 
2.     Megbeszéljük, hogy mikor és milyen gyakorisággal tudunk találkozni
 
3.     A rendrakás és rendszerezés közösen történik, mindent együtt csinálunk.

Segítek átgondolni, mivel mi legyen, pakolni, és kigondolni, hova juttasd el a kiszelektált dolgokat.

Előfordul, hogy házi feladatot adok, amivel két alkalom között tudsz haladni.

Árak

Az első személyes találkozó, ahol megismerkedünk egymással és felmérjük a teendőket, ingyenes.

1 alkalom (3 óra) –  20 000 Ft

Akkor válaszd ezt, ha egy kisebb, átlátható problémát kell megoldani, ami 1-2 alkalom alatt megvan, pl. a gardrób átnézését, vagy egy tárolóhelység kipakolását.

5 alkalmas bérlet (5×3 óra) – 90 000 Ft

Akkor válaszd ezt, ha a lakás vagy ház egészét érinti a rendszerezés, de legalább 3 helységben van tennivaló.

Gyakori kérdések

Nem tudom megbecsülni, hogy hány alkalomra lesz szükség, de attól tartok, sokra. Honnan lehet ezt tudni az elején?

Az első alkalom után általában látjuk, milyen ritmusban haladunk, és mennyit tudtunk elérni közösen a 3 óra alatt. Ez alapján nagyjából meg tudjuk becsülni, hány alkalomra lesz még szükség. Mindenesetre nem kell elköteleződnöd sok-sok alkalomra az elején, az időpontokat alkalomról alkalomra egyeztetjük.

Általában heti egyszer, vagy kéthetente szoktam jönni, de ez a közös és egyéni megállapodásunk része. A fix időpontok könnyebbé teszik az időtervezést, de tudok rugalmas is lenni.

Egyenlőre Budapesten vagyok elérhető.

Igen. Megkeresem a hozzád legközelebb eső adományboltot, és ajánlok további opciókat. A szállításban azonban nem fogok tudni segíteni.

Nem, ebben sajnos nem tudok segíteni.

Igazán semmit, legalábbis semmi bántót. Onnan indulunk, ami van, oda érkezünk, ahova szeretnél eljutni. 

Nem, nem gondolom, hogy mindent ki kell dobni. De azt sem gondolom, hogy mindent tárolnunk kell. Tartsd meg amit szeretsz, ami kényelmes, amitől jó érzés fog el. Amit kinőttél, ami kényelmetlen, ami terhes, vagy amiről azt sem tudod, miért van ott, azt engedd el.

Nem tartom etikusnak más otthonát és személyes tárgyait lefényképezni, és az ott létrejött új állapotot a saját érdememként beállítani – holott a tényleges, főleg érzelmi munkát, a tulajdonos végzi. Ha referenciát szeretnél kérni, tudok adni.

Önismereti csoportokat vezetek mozgás- és táncterápiás módszertannal, képzéseket és workshopokat tartok kreatív technikákkal. Amikor tehetem, dolgozom a térrel. 

Fotó: Eichner Hanna

Időpontot itt tudunk egyeztetni: 

terez@korforgas.com

Scroll to Top